Több nagy beruházás is folyamatban van Sopronban, egy részük már évek óta napirenden, van ami már látványosan épül, de vannak, amikről egyelőre csak beszélünk. De nézzük sorban, mire figyelünk 2021-ben.
Az egyik legnagyobb idén elkészülő beruházás a csaknem 11 milliárd forintból épülő uszoda. Az új fedett uszodában egy 25 méter széles és 50 méter hosszú, nemzetközi versenyek lebonyolítására is alkalmas medencét, valamint egy 25 méter széles és 25 méter hosszú kismedencét, továbbá egy melegítő és egy tanmedencét alakítanak ki. Ezen kívül szauna, jakuzzi, konditerem is lesz a létesítményben. Az épülethez egy kétszintes előcsarnok is épül, innen érhető majd el az 1300 ülőhelyes lelátó. Sokan várják már, hogy csobbanjanak a medencékben.
Nem sokkal kisebb volumenű építkezés a 2,5 milliárdból épülő Árpád utcai parkolóház. Az alapkő letételénél 2021 őszére ígérték az átadását. A városképi szempontból is meghatározó épületben öt szinten parkolhat majd 235 autó, 26 motorkerékpár, illetve kerékpárok is.
Műszakilag érdekes és különleges, drága és többek között ezért is megosztó beruházás az alagútépítés a Bécsi-dombnál. A 780 méteres alagútpár Fertőrákos és az osztrák határ között jön létre, az M85-ös legnyugatibb szakaszán. Egy járat kialakítása egy évig tart, úgyhogy ez az idén biztosan nem készül el, viszont biztosan többször fogunk írni róla. A projekt része a 84-es főúton a Sopron-Klingenbach (Kelénpatak) határátkelőhelyhez történő 725 méteres négysávos ideiglenes visszakötés és a 3,6 kilométeres kétsávos, északnyugati elkerülő út. Az M85-ös gyorsforgalmi fertőrákosi csomópontig tartó szakasza előbb elkészül, minthogy az autóút elérné az országhatárt, ezért van szükség a 84-es főútra történő visszakötésre. A forgalmat pedig addig egy új nyomvonalra, a Mély útra terelik. A csomópont átadása csak akkor lesz lehetséges – várhatóan még az idén –, amikor a Mély út is elkészül. Az országhatárig tartó szakasz az alagúttal – a meglévő határátkelőhelyhez történő ideiglenes visszakötéssel –, valamint az északnyugati elkerülő út kivitelezése és a kiviteli tervek elkészítése nettó 44 milliárd forintba kerül. Az ígéret szerint 2024 júniusára készül el minden.
Szintén nem fog az idén elkészülni, de láthatjuk a múzeumnegyed alakulását. A három Fő téri épület - a Fabricius-ház, Storno-ház és a Tábornokház - összekapcsolásával komplex múzeumi egység alakul ki. A 3,2 milliárd forintos beruházás átadását 2022 nyarára ígérték. A Muckon jól halad az Erdők Háza építése, ami közel fél milliárd forintba kerül.
Több olyan projekt is indulhat, ami már sok-sok éve napirenden van. Ilyen a piac átépítése, a technológiai park létrehozása, vagy akár a Rendészeti Integrált Központ kialakítása. A Lőver Program keretében a volt Maróni Hotel helyén épülő nemzetközi konferencia-központ megvalósításához már tavaly több mint 1,1 milliárd forintot biztosított a költségvetés a Sopron-Fertő Turisztikai Fejlesztő Nonprofit Zrt.-nek arra, hogy a terület-előkészítési munkálatokat kezdje meg. Ebből még semmi nem látszik, de majd talán tavasszal. (Sok tavaszon vártuk már ezt, de legyünk optimisták.)
Ugyancsak milliárdos - pontosan három milliárdos - tétel a fertődi Esterházy-kastély nyugati szárnyának rekonstrukciója, ami idén indul. 2021 októberére fejeződik be a Szent Orsolya-iskola felújítása, ami 2,5 milliárd forintból valósul meg. És a Fertő parti beruházásról még nem is szóltunk. A kiemelt kormányzati projekt állandó témát ad most már nemcsak a hazai, a nemzetközi sajtónak is, pro és kontra röpködnek az érvek és ellenérvek, kell-e ekkora beavatkozás a világörökségi helyszínen. Két éve le van zárva a strand, de a cölöpházak még állnak. A hírek szerint már nem sokáig, s ez sokaknak megkeseríti a fejlesztés miatt érzett örömét is.
A tavalyi év bizonytalansága után a 2021-es esztendőben is vannak kérdőjelek, de egyelőre úgy tűnik, az építkezéseket nagyon nem hátráltatta a vírushelyzet. Az élet nem állhat meg, a munkahelyekre szükség van, a jövő meg pénzbe kerül. Sok pénzbe...
