Elárulta a csapatot az amerikai irányító

Szó nélkül összecsomagolt és lelépett az SKC játékosa.

A tegnap esti edzésen nem jelent meg, s mint kiderült Sopront el-, csapatunkat pedig cserbenhagyta amerikai irányítónk, Antino Jackson – írja az SKC honlapja.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Szerda délutáni edzésről Jackson minden előzetes értesítés, tájékoztatás nélkül távol maradt. Hiába próbálták a klubnál elérni, nem sikerült. Amikor tegnap este elmentek a Jackson részére bérelt lakáshoz, az általa használt autóban találták a kocsi-, valamint a lakás kulcsait. A lakásba érve látták, hogy a kosarassal együtt felszerelése, ruhái, csomagjai is eltűntek így biztossá vált, hogy Jackson elhagyta Sopront.

A kosaras amerikai ügynöke is értetlenül áll a történtek előtt. Jackson felé a soproni klub a szerződésében foglalt minden kötelezettségét teljesítette. Emellett a szerda estig az edzéseken a dolgát becsülettel végző Jackson döntése a klub vezetése számára azért is érthetetlen, mert semmi jele nem volt annak, hogy a játékosnak bármi gondja, baja lenne. "Vezetőségünk felé semmi ilyesmit nem jelzett, pedig amikor egy-egy légiósnak valami nehézsége, problémája akad, mindig próbáltunk segíteni, megoldani a felmerülő problémákat" – írja a Sopron honlapja.

Az együttest cserbenhagyó Jackson lépése nagyon nehéz helyzetbe hozott minket, jelentős kárt okozott - jegyezte meg Pojbics Szabolcs ügyvezető.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek