Halálos gázolásért kell felelnie az idős sofőrnek

A Győri Járási Ügyészség vádirata szerint a 75 éves férfi figyelmetlensége miatt és a megengedett sebességet túllépve ütötte el az úttest felújításán dolgozó munkást, aki a helyszínen elhunyt.

A Győri Járási Ügyészség vádirata szerint a 75 éves terhelt 2019 áprilisában a délutáni órákban haladt járművével a felújítása alatt álló M15-ös autóúton. Az útszakaszon 30 km/h sebességkorlátozás volt érvényben, ennek ellenére a vádlott 86-91 km/h sebességgel közlekedett. Emiatt és figyelmetlensége miatt későn észlelte az úttesten állva munkát végző 66 éves sértettet, akit fékezése ellenére, 76-81 km/h sebességgel frontálisan elütött - áll a megyei főügyészség közleményében.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A sértett a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhunyt.

Az ügyészség a férfit halálos közúti baleset gondatlan okozásával vádolja. Vele szemben öt év szabadságvesztés is kiszabható, valamint az ügyészség indítványozta, hogy a terheltet a bíróság tiltsa el a járművezetéstől.

A sofőrt az ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásával vádolja.
ügyészség
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek