Podcast műsort indított a Pro Kultúra

Harmadik csengetés címmel startolt a Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. új, internetes rádiós műsora. Az online elérhető beszélgetések, ajánlók izgalmas, változatos, színes különleges és egyedi tartalmakkal várják majd a nézőket. Az első adásban Széles Tamás színművész, a Petőfi Színházban most készülő Széchenyi című történelmi dráma címszereplője beszél a darabról és a legnagyobb magyarról, aki Sopron első díszpolgára.

Arról, milyen ember is volt valójában Széchenyi István, miben rejlett egyedülálló zsenialitása és szerinte mi vitte vagy kényszerítette rá a kor szellemi géniuszát arra, hogy a döblingi elmegyógyintézetben véget vessen az életének. A beszélgetésből az is kiderül, a színművész - aki ókatolikus püspök is - mit gondol arról, hívő, vallásos ember dönthet-e Isten helyett, amikor öngyilkosságot követ el.

"Ebben a műben az öngyilkosság nem a kárhozat, hanem a legbátrabb és egyben utolsó hazafias tett, amit Széchenyi István végre tud hajtani a családja és a nemzet védelmében. Németh László nem véletlen hozta kapcsolatba a lángelme halálát a húsvéttal. Amikor Döblingben elsüti a fegyvert, ez az utolsó szava, s úgy gondolom, az ő részéről ez egyfajta átértelmezett kereszthalál - erről is beszél a színművész a podcast-interjúban.

A Harmadik csengetésben az elkövetkezendő időszakban találkozhatnak majd a darab több szereplőjével. Mindemellett a Pro Kultúra programjairól, rendezvényeiről, a fertőrákosi barlangszínház nyári kínálatáról, a Liszt Ferenc Szimfonikus Zenekar életéről is hallhatnak érdekes beszélgetéseket, különleges interjúkat.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@enyugat.hu

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek