Szigorú szabályok mellett tartják meg a középiskolai írásbeli felvételiket

A vizsgákat - a járványhelyzetre való tekintettel - a korábbiaknál lényegesen több, 535 helyszínen szervezték meg.

Szombaton tartják a középiskolai felvételi központi írásbeli vizsgákat, az érettségik során már alkalmazott és bevált járványügyi szabályok szigorú betartása mellett - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma pénteken.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A tárca tájékoztatása szerint az írásbeli két részből áll: előbb 45 perces magyar nyelv és irodalom, majd egy szünet után 45 perces matematika feladatsor vár a diákokra.

Az idei felvételire 75 ezer tanuló jelentkezett, a járványhelyzet miatt pedig a vizsgákat a szokásosnál jóval több, vagyis 535 helyszínen tartják meg - derül ki a közleményből.

A miniszter határozata alapján a hagyományos január 28-i pótlási lehetőségen túl február 5-én újabb pótnapot biztosítanak, ezen azok a tanulók vehetnek részt, akik igazoltan COVID-19 betegség, karantén vagy egyéb, önhibájukon kívüli elháríthatatlan ok miatt nem tudtak részt venni az írásbeli vizsgán. Ezt január 29-én 16 óráig jelezhetik annál a középfokú intézménynél, ahová a jelentkezést beadták.

A járványhelyzet miatt szombaton az intézménybe kizárólag testhőmérséklet-mérést követően, maszkban lehet belépni, a vizsga során egy teremben legfeljebb 10 tanuló lehet. Védőmaszk viselése a felügyelő tanárok számára kötelező, a vizsgázók számára a tanteremben ajánlott. Minden helyszínen biztosítják a szervezők a megfelelő mennyiségű kézfertőtlenítő szert, emellett a tankerületek védőkesztyűt is biztosítanak a vizsgadolgozatok kezelésében és javításában résztvevő pedagógusoknak.

(Címlapképünk illusztráció)

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hírek