Dull Szabolcs újra főszerkesztő

Munk Veronika mellett a Telex-nél.

Végre csatlakozik a Telexhez Dull Szabolcs, akit hat hónappal ezelőtt bocsátottak el az Index főszerkesztői posztjáról. Elbocsátása után az összes újságíró felmondott az Indexnél, majd a szerkesztőség zöme olvasói támogatásból, Munk Veronika főszerkesztésével október elején elindította a Telexet, ami ma már az ország egyik legolvasottabb online újságja. Dull Szabolcs – a féléves felmondási idő és versenytilalom letelte után – főszerkesztőként csatlakozik a laphoz, és Munk Veronika is főszerkesztő marad, mostantól közösen vezetik a Telexet. A lap két főszerkesztőjét a szerkesztőség megerősítette bizalmáról - olvasható a Telex oldalán.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

"Amikor fél évvel ezelőtt el kellett hagynunk az előző munkahelyünket, nem tudtuk, tudunk-e még valaha együtt dolgozni. Tudunk-e egy olyan lapnál dolgozni, amelyet csak a belső meggyőződésünk és nem a külső hatások befolyásolnak. Tudunk-e minél többen együtt maradni és olyan újságot írni, amelynél csak a hírérték és az olvasók érdeke számít. Akkoriban a 2020-as év pokolinak, a jövő pedig totálisan kilátástalannak tűnt. Most pedig itt vagyunk több mint hetvenen egy működő újsággal, amelyet naponta 400-500 ezer ember olvas" - írta a két főszerkesztő.

Munk Veronika és Dull Szabolcs.
Bődey János / Telex
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek