A legendák évadának nyitánya május 22-én a Bagossy Brothers Campany fellépése lesz. Erre rekordot döntően néhány nap alatt elfogyott minden jegy. Ugyancsak hamar elkapkodták a szezonzáró hétvégére, szeptember 3-ra kitűzött Rúzsa Magdolna koncert belépőit. Most pedig Presser Gáborék mondhatják el, hogy megtöltik a barlangszínházat.
A zeneszerző azért is jön örömmel erre játszóhelyre, mert felkeltette az érdeklődését darabjának itteni fogadtatása. A soproni színház idei óriási sikere, A padlás című musical és a mű történetében először most fordul elő, hogy a Holló Auréllal közösen elkészített szimfonikus változatukat minden egyes előadás alkalmával 25 tagú zenekar játssza. Presser Gábor nagyon szívesen megnézné ezt a produkciót, készül, hogy eljöjjön Sopronba. Mindezt kiegészítve meghívta barlangszínházi koncertjére a leghűségesebb város teátrumának tagjait, hogy közösen énekeljék el a legendás musical legnagyobb slágereit.
A Dalok régről és nemrégről estjén elhangzanak a legnagyobb slágerei. Fontos dallamok életéből, lelkéből. A mi életünkből, lelkünkből. A rocktörténelem kis mozaikdarabjai csillannak fel a barlangszínház falai között. Felcsendülnek a soproni színészek közreműködésével A padlás örökzöldjei. "Pici bácsi" pedig közben mesél a rá jellemző dörmögős hangnemben, egyedi, fanyar humorral, nagy idők nagy tanújaként.