A jáki templom alapítójának csontjait találhatták meg

Öreg Mártonnak elkészíthetik az arcrekonstrukcióját is.

Ahogy arról a nyugat.hu is beszámolt még 2017 decemberében, teljesen felújítják a jáki templomot. A 800 éves román kori apátsági templom restaurálására, építészeti felújítására, valamint a látogatóközpont építésére 2 milliárd forintos támogatást adott a kormány, a munkálatok pedig jelenleg is zajlanak.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A műemléki kutatások és a műszaki előkészítés után tavaly nyáron elkezdődtek a kivitelezési munkálatok. Azóta nem látogatható a templom, a tervek szerint 2022 márciusában nyitják meg újra. Folyik a templombelső restaurálása, megkezdődött a templomdomb feltárása, és elkészültek a legfontosabb állagmegóvási munkálatokkal.

Pénteken azonban nagy hírt jelentettek be. A régészeti munkálatokat végző szakemberek szerint ugyanis

nagy valószínűséggel megtalálták a jáki apátsági templom alapítójának tartott Jáki Nagy Márton csontjait.

www.martinus.hu

Erről Pap Ildikó régész, a templom régészeti munkálatainak irányítója nyilatkozott pénteken az MTI-nek a Szombathelyi Egyházmegye sajtótájékoztatója és a helyszíni sajtóbejárás után. Elmondta, hogy a templombelsőben folytatott régészeti és helyreállítási munkálatok során egy XIII. századi épített téglasírt tártak fel, amely a templommal egy időben épült és egy idősebb, nagy termetű férfi csontjait rejtette.

www.martinus.hu

Onnan tudjuk, hogy a templommal együtt épült a sír, hogy a déli toronyalj egyik pillére ráépült ennek a sírnak egy részére – árulta el.

Pap Ildikó elmondta azt is, hogy a sírt valószínűleg még az Árpád-korban kirabolták, de a csontok megvannak, így a koponyacsont segítségével később szeretnének egy számítógépes arcrekonstrukciót készíteni, hogy megismerhessék a férfi arcvonásait.

Kitért arra, a Ják nemzetséghez tartozó Jáki Nagy Mártont az alapító levelek „Öreg Mártonként” említik, valószínűsítik, hogy ő alapította a templomot. Az építkezés valamikor az 1210-es években indulhatott, az 1230-as években tűnik el az írott emlékekből, ezután már csak a gyermekeit említik.

Jelen volt Székely János megyés püspök is, aki elmondta, hogy a jáki templom nemcsak a hajdani építők és építtetők szándékát őrzi, a kövekben benne mindazoknak a hite és szeretete, akik az épület falai között imádkoztak.

Benne van az a fajta hit, amely valaha Európát naggyá tette, és ami, ha pusztulni, szétporladni kezd, sajnos egész Európa pusztulását jelentheti - osztotta meg.

Elmondta azt is, hogy a keresztény értékeket, köztük a hajdani szerzetesi életet, az akkor élők mindennapjait szeretnék megmutatni a jáki Szent György-templomba érkezőknek. Ezen felül is főként a fiatalokat célozzák meg. Erre szolgál majd az a látogatóközpont is, amelynek kiállítóterein keresztül lehet majd megközelíteni a jelenlegi templombelsőt.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hírek