Nem véletlen a fenti mondat megfogalmazása. Mert a szépségipari szolgáltatások ugyan az egész világban nehézségekkel küzdenek, a soproni hatványozottan. Hiszen a kozmetikusok, fodrászok, manikűrösök vendégkörének jelentős részét jelentik az osztrákok, s emiatt is sokkal több a városban az egy négyzetkilométerre eső szolgáltatók száma. Hogy milyen helyzetbe sodorta őket a pandémia, arról három soproni kozmetikust kérdeztünk.
- Egy mondatban is össze tudom foglalni a helyzetet. Amikor 1998-ban nulla vendégkörrel kezdtem kozmetikusként dolgozni, akkor voltam utoljára rászorulva, hogy a szakmám mellett más pénzkeresi forrás után nézzek - fogalmazott Mentes Lászlóné. Pedig Viki vendégköre az évek és a jó tapasztalatok hatására már annyira nagyszámú és stabil volt, hogy szabad időpontot is nehéz volt kapni tőle.
- Napi nyolc-tíz órát dolgoztam, nemcsak kozmetikusként, hanem manikűrösként és műkörmösként is. Utóbbi szakmákat a 2008-as válság idején tanultam ki, gondolván, biztosabb a helyzetem, ha több lábon állok. A bőrük kényeztetése mégiscsak luxus sokaknak, erről hamar lemondanak, ha baj van, de aki egyszer elkezdi a gél lakkot, nehezen jön le róla. Most viszont ez sem ment meg. Alig tudom az adót és a járulékokat kitermelni a szalonban, úgyhogy más pénzkereseti forrás után kell néznem - mondja Mentes Lászlóné.
A márciusi nyolc hét teljes zárás után már eleve kevesebb vendég tért vissza, sokan féltek a fertőzéstől, így Viki és fodrász munkatársa váltott napokon dolgoztak, hogy minél kevesebb vendég legyen az üzletben. Ősszel már egyre több lett a beteg, az Ausztriában elterjedt fals információk aztán azt a kevés vendéget is elvitték, akik még kitartottak. A szalonokban dolgozóknak pedig mára elfogytak a tartalékaik...
A belvárosi szalonban dolgozó Belencsák Katalin azt mondja, vendégkörük felét tették ki az osztrák kuncsaftok. Most nincsenek - egyáltalán nincsenek.
- A magyarországi határzár véget vetett a forgalomnak, hiába volt minden, nem jöttek. Rossz információt kaptak, nem kockáztattak a vendégek. Az a két-három őszi hónap, amikor még átjöhettek volna, most nagyon hiányzik. Ráadásul már a magyar vendégeink száma is erősen fogy, hiszen sokan elvesztették az állásukat, vannak, akik a fertőzéstől félnek, vagy a bizonytalan jövő miatti aggodalom okán nem költenek nélkülözhető dolgokra. A kozmetika, fodrászat, manikűr éppen ilyen. Nem fáj, ha az ember kihagy egy-két kezelést... - érzékelteti a helyzetet Belencsák Katalin.
- Sopron mindennek ellenére szerintem még viszonylag szerencsés helyzetben van, mert itt azért sokan élnek olyanok, akik megtehetik, hogy költenek a megjelenésükre, bőrük egészségére - árnyalja a képet Katalin, azt is hozzátéve, nagyságrendekkel könnyebb helyzetben vannak azok, akiknek legalább bérleti díjat nem kell fizetniük.
- Tudom, hogy az önkormányzat is elengedte a díjat, szerintem így kellene tennie mindenkinek. A helyzet egyre nehezebb mindnyájunknak, nemcsak az egyéneknek, hanem a városnak is. Mindenkinek meg kellene tennie a másik irányába minden tőle telhetőt! - véli Belencsák Katalin.
Sisa Kinga két helyen is dolgozik kozmetikusként, de ahogy társainál, nála is a harmadára esett vissza a fogalom. Ez pedig pont annyira elég, hogy kifizesse a vállalkozással járó adó- és járulékterheket. De szerinte van itt más probléma is...
- Huszonöt év kemény munkája kezd most tönkremenni. Támogatást nem kapunk, mert dolgozhatunk, na, de hogyan!? Úgy, hogy veszélynek tesszük ki a vendéget és önmagunkat is, hiszen tizenöt-husz centire dolgozunk az emberi arctól, érintve a kuncsaft száját, orrát is. A vendégen nem lehet maszk, rajtunk persze van, a legmegbízhatóbb. De ettől még marad a kérdés: az egészségemet veszélyeztessem vagy a megélhetésemet?
