Amint arról korábban az enyugat is beszámolt , a rendőrök január 29-én 12 óra 40 perckor Sopronkőhidán, a Pesti Barnabás utcában igazoltattak egy lengyel honosságú személygépkocsit, amit egy 25 éves grúz férfi vezetett. Az autóban a sofőrön kívül további tizenkettő, magát szír, illetve palesztin állampolgárnak valló személy utazott. A külföldi utasok sem személyazonosságukat, sem magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét hitelt érdemlően nem tudták igazolni, ezért a rendőrök a járművezetővel együtt elfogták, majd a Soproni Rendőrkapitányságra előállították őket.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Vizsgálati Osztálya a grúz sofőrrel szemben embercsempészés bűntettének gyanúja miatt eljárást indított, és a nyomozók a férfit - őrizetbe vétele mellett - gyanúsítottként hallgatták ki. A gyanúsított elismerte a bűncselekmény elkövetését. A tizenkét menekültet – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.
A megyei rendőr-főkapitányság az ügy vizsgálata során a szükséges eljárási cselekményeket végrehajtotta, és az iratokat a napokban bíróság elé állítási javaslattal az illetékes járási ügyészségnek megküldte.
