A Soproni Egyetem az intézmény hallgatói és oktatói által betöltött történelmi szerepvállalásnak megfelelően, méltó módon kíván megemlékezni a soproni népszavazás 100 éves évfordulójáról. A megemlékezés keretében önálló programokkal, valamint a városi rendezvényeken történő hangsúlyos részvétellel veszik ki a részüket az ünnepből. A város és egyeteme szoros kapcsolatát szerdától az a centenáriumi zászló is jelzi, amit Farkas Ciprián polgérmester adott át dr. Fábián Attila rektornak, illetve a hallgatóknak.
Sopron külön zászlót készíttetett a népszavazás évfordulójára, s az egyetem szempontjából ennek külön jelentősége lett. A zászlóra került jubileumi logót ugyanis a Simonyi-kar Alkalmazott Művészeti Intézetének tanulója, Kovács Petra Bianka tervezte.
- Ilyen zászló fog lobogni Sopron minden közintézményén, s a centenárium fogja meghatározni egész évünket, mint ahogy egész életünket meghatározza a száz évvel ezelőtti döntés. Sopron és a soproniak azóta is hűségesek, s ezt mindenki tudja ebben az országban - mondta többek között Farkas Ciprián, kérve az egyetem vezetését, helyezzék jól látható helyre a lobogót. A polgármester kijelentette azt is, a pandémia függvényében egész évben lesznek centenáriumi programok, aminek csúcspontja december 14-én lesz. A kormány kihelyezett ülést is tart majd az évforduló kapcsán Sopronban.
Fábián Attila rektor az ágfalvi csatát is megemlítette, miután átvette a zászlót, ezzel is hangsúlyozva, hogy az egyetemisták hangsúlyos szerepet vállaltak a száz évvel ezelőtti eseményekben. A népszavazás lebonyolításában is részt vettek. Kései utódaik, az egyetem mai vezetői és hallgatói pedig egy külön bizottságot hoztak létre annak érdekében, hogy méltón megünnepeljék a száz éves évfordulót. Programjaikkal, rendezvényeikkel jelezni kívánják a város és egyeteme összetartozását.