A Győri Járási Ügyészség vádirata szerint a 49 éves terhelt 2020 augusztusában Győrben vezette járművét úgy, hogy jogosítványt soha nem szerzett. Egy körforgalomban a vádlott felháborodott azon, hogy a sértett nem mondott le az elsőbbségéről, és nem engedte be maga elé a kereszteződésbe. Ezért utána ment, és a forgalomtól elzárt területen áthaladva a sértett mellé érve szándékosan annak járműve felé kormányozva leszorította a kocsiját az útról és megállásra kényszerítette. A manőver során az autók visszapillantó tükrei össze is értek - írja közleményében a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség.
A sértett által vezetett járműben öten utaztak, köztük két kiskorú gyermek.
Miután a terhelt megtudta, hogy a sértett rendőrt hívott elhajtott a helyszínről.
Az ügyészség az elkövetőt közúti veszélyeztetés bűntettének elkövetésével vádolja. Vele szemben három év szabadságvesztés is kiszabható, valamint az ügyészség indítványozta, hogy a terheltet a bíróság tiltsa el a járművezetéstől.
A bűncselekményről biztonsági kamerás felvétel készült.
