Döntött a parlamenti kétharmad, magáncégeké lesz a hulladékszállítás

Több tízmilliárd elherdálása után, az alkotmánybíróság aggályai ellenére átnyomták a hulladéktörvényt a parlamenten.

A Fidesz-KDNP frakció 132 szavazatával, azaz kétharmaddal ment át az országgyűlésen az új hulladéktörvény hétfőn. Ezzel eldőlt, hogy a hulladékkezelést elveszik az önkormányzatoktól, és a feladatot az arra jelentkező magáncégeknek adják koncesszióba.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A tervről a Nyugat.hu már tavaly júniusban írt, az akkori elképzelés szerint

a jelenleg önkormányzati tulajdonban lévő hulladékkezelési eszközök egyszerűen átmennek az állam tulajdonába, ami hatalmas vagyonvesztés lesz az önkormányzati cégeknek és az önkormányzatoknak.

A korábban készült kormányzati anyag beismeri, hogy teljes kudarc volt felforgatni az addig jól működő, az önkormányzati cégekre alapozó rendszert. Azt is írták, hogy

évi 54 milliárd forint többletforrás szükséges a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási rendszer működtetéséhez.

A most elfogadott törvény hatalmas problémát okoz azoknak az önkormányzati cégeknek, amelyek jelenleg elvégzik a tényleges hulladékgyűjtési, szállítási, kezelési feladatokat.

A törvényt januárban már megszavazta a Fidesz-többség az országgyűlésben, de Áder János köztársasági elnök elsőre nem írta alá, elküldte ellenőrzésre az alkotmánybíróságnak.

Az Alkotmánybíróság február 10-én hozott határozatával alaptörvény-ellenesnek minősítette az új hulladékgazdálkodási törvényt. Pontosabban a törvénynek azt a rendelkezését, amely mindenfajta kártalanítás nélkül az államnak adja a termelési és ipari hulladékok tulajdonjogát.

Az ominózus szabály szerint az eredeti birtokosnak még fizetési kötelezettsége is keletkezne, amely így az értékesíthető hulladékok tekintetében duplán is kárt okozott volna a termelőknek.

A törvényjavaslatot némileg átdolgozta a kormány, kezelték benne az alkotmánybíróság által jelzett hiányosságokat, de a lényeg megmaradt, és ezt fogadták el hétfőn a kormánypárti képviselők.

Így több mint négy éves ámokfutás után

ismét új rendszerben működik majd a hulladékkezelés. Ami egyébként milliárdos üzlet, ha jól csinálják, és ezt az üzletágat elveszik az önkormányzatoktól, és magánkézbe adják.

A rezsicsökkentésnek álcázott államosítással kezdődött minden

Az állami NHKV Zrt.-t a rezsicsökkentés jegyében hozták létre évekkel ezelőtt. Ez a cég szedi be a lakosságtól a hulladékszállítási díjakat, viszont a munkát ténylegesen elvégző, döntő többségében önkormányzati szolgáltatóknak csak a beszedett összeg egy részét utalják át, azt is késéssel.

De az NHKV a kezdetektől anyagi gondokkal küzd. Az állam ugyan önti a közpénzből származó tízmilliárdokat a cégbe, ennek ellenére az NHKV több hónapos, sokszor féléves csúszással fizet a helyi szolgáltatóknak. Igaz, időnként leváltják a cég teljes vezetőségét, jelenleg már a sokadik vezetése van a három éves vállalatnak.

Több önkormányzati cég nem is bírta ki a sok csúszást, 2018 végén például az egyik legnagyobb hulladékszállító cég, a Pest és Nógrád megyében 116 településen szolgáltató Zöld Híd jelezte, hogy nem viszi el a kommunális hulladékot, mert a kukaholdingtól a működéshez szükségesnél kevesebb pénzt kaptak. Az NHKV a Fővárosi Közterület-fenntartó Nonprofit Zrt. területén tavaly beszedett szemétdíjból pedig még mindig tartozik 3,6 milliárd forinttal a fővárosi hulladékszállítónak.

Az NHKV-t tavaly júliusban a járvány elleni védekezés jegyében újabb 20 milliárddal segítette ki a kormány, természetesen közpénzből.

2016 óta összesen 146 milliárd forintot tettek a rendszerbe a lakossági befizetéseken felül, így sem működik normálisan, most pedig a teljes államosítás és a tényleges munka kiszervezése jön.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hírek