A szakértő szerint megfontolandó az iskolák átállása a távolléti oktatásra

A pedagógusok szakszervezete is ezt szorgalmazza.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) pénteken azt kérte a kormánytól, rendelje el minden iskolában az online oktatást, ám az operatív törzs szerint ez egyelőre nem indokolt.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Ugyanakkor Galgóczi Ágnes, a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője a Hír Tv műsorában azt mondta: a lépés megfontolandó.

"Az üzletek nyitva tartását esetleg egy kéthetes periódusra lehetne korlátozni azzal, hogy csak a létfontosságú élelmiszerüzletek, gyógyszertárak, bankok, posták maradjanak nyitva. Azt gondolom ez indokolt lenne, hiszen a plázákban az emberek ott vannak. Már egy ilyen rövid lezárási időszak is komoly eredményeket hozhat" - idézte Galgóczit a Napi.hu . Az iskolai járványhelyzetről pedig azt mondta, az adatok azt mutatják, hogy a gyerekek körében erőteljesen terjed a fertőzés. Ezért megfontolandó, hogy egy rövid időre digitális oktatásra álljanak át az alsótagozatos osztályok is.

Gaglóczi Ágnes szombaton a köztévén is nyilatkozott többek között a kínai vakcinákról. A szakember az MTI beszámolója szerint azt mondta, hogy 550 ezer adag kínai oltóanyag érkezett Magyarországra, ami 275 ezer ember beoltására elég. Szerinte a kínai oltóanyagszállítmánnyal mérföldkőhöz érkezett az ország a járvány elleni védekezésben. Az oltóanyag könnyen kezelhető, 2-8 Celsius-fokon tárolható, így szállítása sem ütközik nehézségbe. A vakcina "hosszú lejáratú", két évig felhasználható, és az egyadagos fecskendős kiszerelése a háziorvosi körzetekben könnyen alkalmazhatóvá teszi. Az oltóanyag akkor lesz felhasználható, ha az NNK-ban elvégzik a szükséges laboratóriumi vizsgálatokat, mivel az oltóanyag Európán kívülről érkezik, ez szükséges. Hozzátette: ilyen vizsgálat minden oltóanyagnál megtörténik, van, ahol csak a készítmény dokumentációját nézik át, illetve bizonyos laboratóriumi vizsgálatokat is végeznek.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek