Ellentétes álláspontok a Makó utcai parkoló kapcsán: kinek van igaza?

Az önkormányzat szerint megvolt az egyeztetés, és egyetlen fát sem vágtak ki, a környék lakói másként vélekednek. Kinek van igaza?

A Jereván lakótelepen, a Makó utca végében létrehozandó új parkoló ismét indulatokat váltott ki a közösségi médiában. Pénteken ugyanis az önkormányzat sajtótájékoztatót tartott a helyszínen, ahova minket természetesen szokás szerint most sem hívtak meg. A Sopronmédia beszámolója szerint a sajtótájékoztatón elhangzott, hogy párbeszédet folytattak az ott élőkkel és egyetlen fát sem vágtak ki.

Facebook
Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A Facebookon megjelent információk azonban ennek sok tekintetben ellent mondanak: eszerint a valóság az, hogy a munkagépek egyszer csak felvonultak, a lakók nagy része nem tudott a dologról. Emellett 4 darab, a réten álló fát is kivágtak, melyről fotók is tanúskodnak, a korábban már általunk is említett 15 millió forintot érő, több évtizedes kocsányos tölgy pedig továbbra is veszélyben van: bár korábban ígéretet kaptak az érintettek arra, hogy legalább 4 méterre lesz a parkoló széle a fától, elsőre 130, másodszorra 240 centimétert sikerült kimérni. Ez utóbbi érvényes jelenleg is.

Az új parkoló egyébként 40 férőhelyes lesz, emellett pedig az utcában az úttest és a járda burkolatát is megújítják, mintegy 400 méter hosszban.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek