Tizenkilenc évesen rabolt Sopronban

A Soproni Rendőrkapitányság befejezte egy 19 éves helybéli fiatallal szemben indult nyomozás vizsgálatát.

A nyomozás adatai szerint 2020. augusztus 6-án a délutáni órákban érkezett a bejelentés a rendőrségre arról, hogy a bejelentőtől elvették a pénzét és megütötték. A sértett a helyszínre érkező rendőröknek elmondta, hogy a Hátulsó utcában találkozott egy ismerősével, aki behívta őt az egyik lakóingatlan lépcsőházába, és ott pénzt követelt tőle. Ő nem akarta odaadni a nála lévő összeget, erre az ismerőse megpofozta, majd a nadrágjának a zsebéből kivett húszezer forintot. Miután elvette az összeget azt mondta, hogy felváltja azt a közeli kisboltban, és majd a felét visszaadja a bejelentőnek, mert csak tízezer forintra volt szüksége. A megpofozott férfi azonban hiába ment el a megbeszélt időben a találkozóhelyre, a férfit nem találta ott. A rendőrök a helyszín közelében elfogták a verekedő 19 éves fiatalembert, majd a Soproni Rendőrkapitányságra történt előállítását követően másnap hajnalban – őrizetbe vétele mellett – gyanúsítottként hallgatták ki rablás bűntett elkövetésének gyanúja miatt, és előterjesztést tettek a gyanúsított letartóztatásának indítványozására. Az illetékes járási ügyészség N. László Martint letartóztatta. A nyomozók az ügyben további nyomozási cselekményeket hajtottak végre, tanúkat hallgattak meg, illetve folytatólagosan kihallgatták a gyanúsítottat, aki ennek során beismerte a bűncselekmény elkövetését.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A Soproni Rendőrkapitányság a 19 éves helybéli fiatallal szemben rablás bűntette miatt indított nyomozásban a szükséges eljárási cselekményeket végrehajtotta, és az iratokat a napokban az illetékes járási ügyészségnek megküldte.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek