2019-ben az Ikvahír közbenjárásának köszönhetően engedélyezték a kerékpáros forgalmat a soproni Dorfmeister utcában. A "mindkét irányból behajtani tilos" tábla alatt ugyanis korábban egy "Kivéve lakók" kiegészítő tábla is szerepelt, ez viszont sok évvel ezelőtt eltűnt. 2019-ben viszont kikerült a "Kivéve kerékpárosok" kiegészítő tábla, melynek köszönhetően legalább a bringások immáron legálisan használhatták a frissen aszfaltozott Dorfmeister utcát.
Egészen idáig. Nagyjából egy hónapja ugyanis ismét eltűnt a kiegészítő tábla, így ismét nem hajthat be kerékpáros sem az utcába, mármint a nyergén ülve és tekerve. Nem beszélve azokról, akik az utcában laknak, és például költöztető jönne hozzájuk. A környék parkolóhelyei ugyanis jellemzően mindig foglaltak, és fennáll az a különleges helyzet, hogy a lakók a saját lakcímkártyájukon szereplő utcába nem hajthatnak be semmilyen járművel.
