A káli polgármester is megszólalt Győzike hétvégi gyermeknapi akciója kapcsán

A showman Marics Peti koncerttel próbálta rávenni a gyerekeket, hogy szóljanak a szülőknek, kire kell vasárnap szavazni. A polgármester szerint inkább ártott az akció, mint használt.

A káli polgármester is megszólalt Győzike hétvégi gyermeknapi akciója kapcsán. Mint arról mi is beszámoltunk, Győzike a hétvégén a Heves megyei Kálon volt a gyermeknap műsorvezetője, de a programot kampányolásra is használta. A showman ugyanis a jelenlévő gyerekeknek elmondta: ha meggyőzik a szüleiket arról, hogy szavazznak a független (de egyébként fideszes) polgármesterre, akkor elintézi, hogy Marics Peti (a ValMar duó egyik tagja) koncertezzen a településen.

A Blikk elérte a település polgármesterét, Morvai Jánost, aki szerint aggályos volt a showman kampányolása.

"Persze, hogy aggályos az egész. Engem is hideg zuhanyként ért. Szó sem volt arról, hogy Gáspár Győző ilyen kampányolásba kezd, eszembe sem jutott ilyen" – emelte fel a hangját dühösen a településvezető.

Hozzátette, "nem erre kapott megbízást, a szerződés megkötésekor viszont nem voltam jelen. A rendezvény előtt beszéltünk néhány percet, de ilyesmi akkor sem került szóba. Műsorvezetés, főzőverseny zsűrizése, ennyi lett volna a feladata. Már tizennégy éve vagyok polgármester, szerintem eleget letettem az asztalra, nincs ilyen támogatásra szükségem."

A portál azon kérdésére, hogy hány szavazatot hozott neki a kampányolás, Morvai azt mondta, „ez semennyit, inkább elvesz belőle”.

Győzike akciójára Marics Peti menedzsmentje is reagált, erről szóló írásunkat ide kattintva olvashatja.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek