A vidéki büféket segítené a kormány egy támogatással

De csak 2800-an kaphatnak belőle.

Összesen 2,8 milliárd forint értékű vissza nem térítendő forrásra pályázhat keddtől országszerte 2800 vidéki, egész évben nyitva tartó büfé – idézi a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) közleményét az MTI.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Az üzletenként egymillió forint értékű támogatást korszerű konyhatechnológiai és a mindennapi működéshez szükséges kisebb eszközök, készletek beszerzésére fordíthatják az igénylők. De felhasználhatják energiahatékony és gazdaságos üzemelést támogató fejlesztésekre, vagy akár nagyobb beruházásokhoz is.

A november 30-áig tartó pályázat immár ötödik üteme a kormány vidéki vendéglátóhelyek támogatására indított 13 milliárd forint értékű programjának. Felidézték, hogy a Magyar Turisztikai Ügynökség javaslatára, az ágazat további erősítése érdekében írta ki idén májusban nagyértékű fejlesztési pályázatát a kormány. A támogatási program célja, hogy mérsékelje a hazai turizmus területi koncentrációja következtében a vidéki szolgáltatókat érintő relatív versenyhátrányt.

A korábbi szakaszokban az egész évben nyitva tartó vidéki éttermek, cukrászdák, zenés-táncos szórakozóhelyek, alkalmi vendéglátó üzletek, kávéházak és alkoholmentes italokra specializálódott vendéglátóhelyek hívhattak le támogatást. A program további szakaszaiban pedig az italüzletek és bárok adhatják majd be igényeiket.

A kiírók felhívják a figyelmet, hogy a program maximum 2800 pályázat befogadását teszi lehetővé , így nem mindegy, hogy a jelentkezők mikor adják be igényeiket. A sorrendet a beérkezés alapján határozzák meg. Ugyanakkor a vidéki, egész évben nyitva tartó büfék nagy számára való tekintettel, a mostani kiírás hosszabb időszakot biztosít a jelentkezésre. Az üzemeltetők egészen november 30-áig adhatják be igényeiket a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ rendszerén keresztül.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek