A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya befejezte É. Imre 64 éves győri lakossal szemben előre kitervelten, nyereségvágyból, több emberen elkövetett emberölés bűntettének megalapozott gyanúja miatt folytatott ügy vizsgálatát.
Az eltűnt villanyszerelő, később egy újabb eltűnés évek óta lázban tartja a megyét, a mosonmagyaróvári villanyszerelő családja összeroppant a sok bizonytalanság hatására, míg a meggyanúsított vállalkozó mindvégig tagadta bűnösségét. A rendőrség a maga részéről lezárta a nyomozást, az ügyészségen folytatódik a történet... A megyei rendőrfőkapitányság a police.hu oldalon is összefoglalta a három év eseményeit:
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya 2018. április 1-je óta folytatott nyomozást É. Imre 64 éves győri vállalkozóval szemben. A megalapozott gyanú szerint a férfi 2018. március 31-én a kora reggeli órákban az egyik abdai töltőállomáshoz találkozót beszélt meg egy 55 éves mosonmagyaróvári villanyszerelővel, akit az Ikrényben található telkére csalt, ott a gyanú szerint megölte őt. A feltételezett elkövetőt a nyomozás folyamán meggyanúsították a nyomozók azzal is, hogy 2015. június 3-án a délutáni órákban szintén Ikrény térségében végzett egy váci férfival - miután előzőleg erre az időpontra és helyszínre találkozót beszélt meg vele – azért, hogy a sértett által Ausztriában bérelt markológépet megszerezze.
Az ügyben a bejelentést 2018. március 31-én 16 órakor a mosonmagyaróvári sértett felesége tette a rendőrségen. Az asszony elmondta, hogy a férje reggel 5 órát követően ment el otthonról kisteherautójával, azóta azonban életjelet nem adott magáról. A nő azt is elmondta, hogy a párja korábban É. Imrével beszélt meg találkozót, mivel a győri vállalkozó több ezer euróval tartozott neki.
A nyomozók először a férfi eltűnése miatt indítottak eljárást, majd a találkozó kapcsán gyűjtött adatok, és információk megerősítették, hogy az eltűnt személy bűncselekmény áldozata lett, ezért büntetőeljárásban folytatták a felkutatását.
A három éven át tartó nyomozás során a rendőrök megtalálták a vállalkozó telkén a sértett szerszámait, az eltűnésekor viselt ruházatának egy darabját, illetve az autóját is, amelyek alátámasztották azt a feltételezést, miszerint a mosonmagyaróvári villanyszerelővel a 64 éves É. Imre végezhetett. Ráadásul a feltételezett elkövető többször ellentmondásba keveredett önmagával vallomásai során, valamint az ügyben meghallgatott tanúk által elmondottakkal is.
A hatóság tudomására jutott információk alapján egyre inkább szorult a hurok a győri férfi körül. 2018 júliusában a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói megtalálták és lefoglalták, egy 2015 évben eltűnt partnerének a gépkocsiját is, amivel egy É. Imrével megbeszélt találkozóra indult útnak, majd ezt követően rokonai soha többé nem látták viszont őt. Ekkor a megyei rendőr-főkapitányság nyomozói kiterjesztették a nyomozást a váci eltűnt férfi esetére is. Az eljárás során, Ausztria területén megtalálták az általa bérelt markológépet, amit É. Imre használt a férfi eltűnését követően. A terhelő bizonyítékokra tekintettel 2018. november 15-én - az akkor már letartóztatásban lévő - feltételezett elkövetőt a rendőrök meggyanúsították a 2015 évben eltűnt váci lakos sérelmére előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettével is.
A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói a begyűjtött helyszíni nyomokat szakértői vizsgálatoknak vetették alá, majd a beérkezett vélemények, valamint az eddig összegyűjtött bizonyítékok alapján az ügy vizsgálatát befejezték, és az iratokat a napokban a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség részére megküldték.
