Gulyás Gergely: nyitás legkorábban április 12-én

Boltok: tíz négyzetméterenként egy vásárló?

A helyzet komoly, de az egészségügyi ellátórendszer képes ellátni, ha megfeszítve is, a feladatait – közölte Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai kormányinfón.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Mint mondta, bár a mostani halottstatisztikákban szereplők kétharmada továbbra is 70 évnél idősebb, az első és második hullámhoz képest most arányosan jóval több 50−69 éves ember hal meg a Covid−19-ben. Az időseket mostanra már jobban tudjuk védeni, közel felük oltást is kapott, miközben a harmadik hullám a 30−60 éves fiatal- és középgenerációt kapta oldalba. Az újabb és újabb rekordszámokat olvasva elég meglepő, hogy 2019 első két hónapjában jóval magasabb volt az összhalálozás a mostaninál.

Gulyás kijelentette: Csehországban, Magyarországon, Svédországon és Bulgáriában egyaránt rossz a helyzet. 1678 szabad lélegeztetőgépes ágy van, 10 441 "rendes", vannak még lehetőségek ebben - tette hozzá. Bármelyik orvos behívható egészségügyi ellátásra. Egy megoldás van, a vakcinázás.

Ha meglesz a 2,5 millió beoltott, kinyitnak az iskolák és a bölcsődék, április 12. vagy 19. lehet a dátum. Szeretnénk minden tanárt, óvónőt és bölcsődei dolgozót beoltani gyorsan, egyszerűen, azelőtt, hogy nyitnánk. Önkéntes marad az oltás. Boltok: az operatív törzs vizsgálja, hogy 10 négyzetméterenként 1 ember vásárló megfelelő korlátozás lehet-e. Pénteken lesz döntés az operatív törzs ülésén, amelyen Orbán Viktor is részt vesz.

A miniszter azt ígérte, hogy az iskolák és óvodák újranyitása előtt legalább 1 hét felkészülés lesz, ami idő alatt az óvónőket például – jelentkezésük alapján – be fogják oltani. Ha beoltják az időseket, úgy fognak Gulyás szerint radikálisan csökkenni a járványügyi számok.

Az iparkamara boltokról szóló javaslatával kapcsolatban azt mondta, az operatív törzstől azt kérték, hogy vizsgálják meg a szabályok életszerűségét és bevezethetőségét. Gulyás szerint nem vitás, hogy jobb lenne egy ilyen szabályozás, viszont húsvét előtt ez hosszú sorokhoz vezethetne. Erről a holnapi ülésen döntenek.

Szeretnék, ha áprilisban nagyot léphetnének előre az oltások számát illetően. Az EU-s szállítmányok a jövő hónapban talán gyorsulni fognak. Aggasztóak a mostani számok, de azt remélik, hogy ha az idősek átoltása megtörténik, akkor a megbetegedések és a halálozások számai is csökkenni fognak.

A számok azt mutatják, hogy alapvetően változtatni még nem tudunk - mondta a miniszter.

Gulyás szerint a kormány döntött arról, hogy egészségügyi ellátórendszer – nemcsak hely, azaz ágy – további kapacitásait szabadítsák fel, amennyiben ez szükségessé válik. További 600 ezer nyugdíjas van, aki nem regisztrált, pedig kellene, ezért Müller Cecília levélben kereste meg az érintetteket, hogy mihamarabb megtörténjen a veszélyeztetett korosztály átoltása. Gulyás emlékeztetett: a vírus ellen csak az átoltottság véd meg. - foglalja össze az infostart.hu .

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hírek