Nem hajlandóak elárulni, hány betöltetlen állás van a kórházakban

Csak maszatolás folyik.

A magyarországi orvosoknak és ápolóknak március 1-ién éjfélig g kellett aláírniuk az új egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló szerződést, amellyel megszűnt a közalkalmazotti státuszuk. - írja az Index .

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Ezt az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) március 3-i közlése szerint az érintettek 96,3 százaléka, 106 637 munkavállaló meg is tette, de az mostanáig sem világos, hogy ezzel és a március 1-ig meglévőkkel együtt hány betöltetlen állás van az egészségügyben Magyarországon.

Ungár Péter, az LMP parlamenti képviselője fel is tett három írásbeli kérdést erről Kásler Miklós humánerőforrás-miniszternek, az után érdeklődve:

• országosan kórházakra lebontva hány orvos, egészségügyi dolgozó hagyta el az állami szektort,

• az állami egészségügyet elhagyó orvosok milyen szakterületeken dolgoztak a kórházakban,

• jelenleg pedig összesen hány betöltetlen álláshely van a kórházakban az eddig is betöltetlen státuszokkal, illetve a most kikerült orvosokkal, egészségügyi dolgozók helyével együtt.

Kásler Miklós helyett az Emmi parlamenti államtitkára, Rétvári Bence válaszolt, leveléből azonban semmi nem derült ki, az államtitkár ugyanis csak ahhoz vette a fáradságot, hogy az OKFŐ már idézett közleményére hívja fel Ungár Péter figyelmét.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hírek