Nem minden üzlet nyit ki ma, amelyik nyithatna

Sokan azonnal reagáltak a kormány újraindítással kapcsolatos bejelentésére, de nem mindenki.

Orbán Viktor kedden délután jelentette be, hogy beadták a 2,5 milliomodik koronavírus elleni védőoltást, így elkezdődhet az újraindítás. Ez azt jelenti, hogy az üzletek, köztük a március 8. óta zárva tartó üzletek újfajta, négyzetméter alapú szabályok mentén ugyan, de nyitva lehetnek.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A portfolio.hu nézett utána, hogy mely nagyobb üzletek jelentették be a holnapi nyitást. Azóta kisebb változások történtek, úgyhogy frissítettük a listát. Mint a cégek Facebook-bejegyzéseiből kiderült, a mai napon már várja a vevőket az Euronics, a Media Markt, a Hervis, a Jysk.

Ugyanakkor H&M, a Deichmann, a Reserved, a CCC, az XXXLutz és a nemzetközi ruhaboltok többsége szerda reggelig nem jelentett be semmit. A Decathlon és az IKEA pedig azt közölte, hogy dolgoznak a nyitáson, úgyhogy egyelőre ezekbe az üzletekbe még ne induljunk el ma.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hírek