Bárkivel előfordulhat rosszullét vagy még rosszabb, az életét fenyegető baj, betegség, akkor, amikor a legkevésbé sem számít rá. Jó tudni, hogy járnak köztünk olyan civil védőangyalok, akik iyen esetekben ismeretlenül is mellénk lépnek és megpróbálnak segíteni. A harminchat éves soproni Soós Zoltán ilyen. Bár nem szakmája az életmentés, most már észre kell vennie: mentésre született. Most, hogy harmadszor került életmentő szerepbe, már ő is rájött. A sopronkőhidai büntetés-végrehajtási intézet nyilvántartási csoportjának főelőadója, bv. főtörzsőrmester szerdán a kisfiáért ment a bölcsődébe, amikor a Felsőbüki Nagy Pál utca sarkán egy fekvő alakot vette észre.
- Több autó is volt az úton, egy pillanatra az egyik ki is takarta előlem a bácsit, de ahogy visszanéztem, egyértelmű volt, hogy fekszik ott valaki. Azonnal leparkoltam és visszaszaladtam, közben arra gondoltam, a kisfiam jó helyen van, ha késve érkezem is - emlékszik vissza a szerda délutánra Soós Zoltán. A fekvő testhez érve kereste a pulzust, szólongatta az idős férfit, de ő semmire sem reagált.
- Egyik kezemmel hívtam a mentőket, a másikkal próbáltam a pulzusát kitapintani, de aztán meggyőződtem arról is, hogy nem lélegzik. A diszpécserrel együtt számoltuk aztán a mellkaskompressziókat. Perceken belül ott volt a mentő, de maradtam még segíteni. Hozták a gyógyszereket, az eszközök egész arzenálját, egészen addig végeztem az újraélesztést, amíg át nem vették. Utána meg tartottam az infúziót. Negyvenkét percen át küzdött egy egész csapat a bácsi életéért, de sajnos nem tudták visszahozni. Ő már átért a túlsó oldalra... - mesélte részvéttel Soós Zoltán. Tudja, hogy van, amikor már nincs segítség, de azt is tudja, mindig meg kell próbálni. Ezért erősen foglalkoztatja a kérdés: vajon mióta feküdt ott az idős férfi és hányan mentek el mellette figyelmetlenül vagy együttérzés nélkül...?
Most nem sikerült Soós Zoltánnak az újraélesztés, de ez egy felsőbb utasításra történthetett így. Viszont két ember már valószínűleg neki köszönheti az életét...
- Évekkel ezelőtt egy csornai étteremben voltunk a családdal, amikor a szomszéd asztalnál egy bácsi rosszul lett. Fulladozott, nem kapott levegőt. Mindenki csak döbbentett nézte, muszáj volt tennem valamit. Mire kiértek a mentők már egészen jól volt. Egy másik alkalommal pedig Budapesten sétáltunk a Duna parton, amikor egyszer csak látom, hogy az egyik teraszon egy néni lecsúszik a székről. Újra kellett éleszteni. Mire megjöttek a profik, újra volt spontán légzése - sorolta angyali történeteit Soós Zoltán. S hogy tanulta-e az életmentést? Ugyanúgy, mint mindenki, akinek jogosítványa van. Na jó, mivel őt érdekli, egy kicsit többet, s jóval jobban...
- A börtönben vannak továbbképzések, amikor az egészségügyis kollégák is tartanak újraélesztési bemutatót. Én mindig odafigyeltem - árulta el Zoltán. Egyik volt kollégája azóta már a mentőknél dolgozik, s hívja is Soós Zoltánt: legyen profi életmentő.
- Most már komolyan elgondolkodom ezen, mellékállásban szívesen dolgoznék a mentőknél - mondja Soós Zoltán. - Hiszen olyan jó dolog másokon segíteni!