A Győri Járási Ügyészség vádirata szerint a 46 éves férfi és a 45 éves nő 2020 novemberében (az iskolabezárást követően pár nappal) Győrben, a közterületen nem viseltek maszkot, amiért az együtt járőröző rendőr és két honvéd igazoltatta őket.
Az igazoltatás során a terheltek flegmán, agresszíven viselkedtek, nem voltak hajlandók felvenni a maszkot, majd szidalmazni kezdték a velük szemben intézkedőket, trágár szavakkal illeték őket.
Mivel a becsületsértő kifejezések használatára a járőrök hivatalos eljárása alatt került sor, ezért a cselekmény közvádra üldözendő, így az ügyészség a terheltek ellen - a sértettek számához igazodóan - három rendbeli becsületsértés vétsége miatt emelt vádat. Velük szemben egy év hat hó szabadságvesztés is kiszabható - írja sajtóközleményében a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség.
