Visszavonták a névtelen adományozás tiltásáról szóló rendeletet

A rendelet nagy felzúdulást keltett a civil szervezetek között.

Orbán Viktor visszavonta azt a rendeletet, amelyben megtiltotta, hogy névtelenül lehessen adományozni a civil szervezeteknek – vette észre a 444 a péntek esti Magyar Közlönyben.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Az előző, ezzel kapcsolatos kormányrendelet július 1-jén jelent meg és előírta, hogy az egyesületek és alapítványok tüntessék fel, hogy kitől mennyi pénzt kaptak adományként. Ezt a kormánynak kellett volna elküldeni minden nap. A kormányrendelet azt is előírta, hogy a cégek vagy egyéb szervezetek esetében is tüntessék fel az adományozó nevét, vagyis azt, hogy ki áll a cég vagy szervezet mögött.

A rendelet nagy felzúdulást keltett a civil szervezetek között, július 5-én pedig Orbán Balázs, a Miniszterelnökség miniszter-helyettese már arról beszélt, hogy a kormány módosítja a friss rendeletet és 500 ezer forint alatt továbbra is névtelenül lehet majd adományozni. Most azonban módosítás helyett a miniszterelnök visszavonta a rendeletet.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hírek