Brutális hétvége: nyolcan haltak meg az utakon

A rendőrök 162 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 4 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 8 ember vesztette életét.

Magyarország területén július 23-án 0 órától július 25-én 24 óráig a rendőrök 162 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, melyből 4 halálos kimenetelű közlekedési balesetben 8 ember vesztette életét, 55 baleset súlyos és 103 könnyű sérüléssel végződött.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A szolgálatot ellátó állomány összesen 595 személyt fogott el, közülük 65 főt az ellenük érvényben lévő körözés alapján, 390 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten. 540 személyt állítottak elő, köztük 252 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt és további 49 személyt ittas vezetés gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 330 esetben történt.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek