Atlétika: Szögi István előfutamában a 12. helyen ért célba és nem jutott tovább az elődöntőbe 1500 méteren a tokiói olimpia atlétikaversenyeinek keddi napján.
A fedettpályás magyar csúcstartó a délelőtti program első futamában kapott helyet, s rögtön a rajt után a mezőny elején helyezkedett és bátran versenyzett. A tempó erős volt, Szögi pedig egészen az utolsó körig jó pozícióban futott, abban viszont a legjobbak növelték az iramot, a Sportolj Velünk Sportegyesület középtávfutója pedig egyre fáradtabbnak tűnt, s ugyan próbált hajrázni, de végül 3:38.79 perces eredménnyel a 12. helyen ért célba.
Birkózás: Szőke Alex megnyerte a vigaszágas mérkőzését, így kedd este a bronzéremért léphet szőnyegre a kötöttfogású birkózók 97 kilogrammos kategóriájában. Az ESMTK 21 éves tehetsége a lengyel Tadeusz Michalikkal küzdhet meg a harmadik helyért.
A kötöttfogásúak 62 kilogrammos kategóriájában Sastin Marianna kikapott a 16 között a romániai Incze Krisztától. Sastin akkor folytathatja a küzdelmet a vigaszágon, ha Incze a fináléig menetel. Korpási Bálint vereséggel kezdett a kötöttfogású birkózók 67 kilogrammos kategóriájában. A BVSC 24 éves versenyzője - Sastin Mariannához hasonlóan - akkor folytathatja a küzdelmet a vigaszágon, ha legyőzője fináléba jut.
Lőrincz Viktor második mérkőzését is megnyerve elődöntőbe jutott a kötöttfogású birkózók 87 kilogrammos kategóriájában, ahol így szerdán már biztosan éremért birkózhat.
Kajak-kenu: Lucz Dóra hatodik helyen végzett kajak egyes 200 méteren a tokiói olimpián. A szám másik magyarja, Kárász Anna a B döntőben hetedikként zárva összesítésben 15. lett.
Az Adolf Balázs, Fejes Dániel duó harmadik helyen végzett a keddi B döntőben, így 11. lett kenu kettes 1000 méteren. Kopasz Bálint arany-, Varga Ádám ezüstérmet nyert kajak egyes 1000 méteren.
A Kozák Danuta, Bodonyi Dóra duó bronzérmet nyert K-2 500 méteren, a szám másik magyar egysége, Csipes Tamara és Medveczky Erika negyedikként ért célba.
Gerelyhajítás: Szilágyi Réka a selejtezőben a 25. helyen zárt, így nem jutott döntőbe női gerelyhajításban.
