Vádat emeltek a családsegítő ellen agresszíven fellépő férfivel szemben

A férfi az erkélyen kihajítással is megfenyegette a sértettet.

A Győri Járási Ügyészség vádat emelt egy 50 éves férfi ellen, aki 2020 februárjában egy Győr melletti településen üvöltözött a családsegítővel.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Az ügyészség vádirata szerint az 50 éves férfi 2020 februárjában lépett fel a lakásra hivatalos ügyben érkező családsegítőre. A 43 éves hölgy a munkáját végezve, egy telefonos bejelentés ellenőrzése miatt ment ki a családhoz.

A férfi, mikor megtudta miért érkezett a családsegítő agresszívvé vált, emelet hangon sértegette, erkélyen kihajítással fenyegette a sértettet, akinek esélye sem volt, hogy elmondja, miért érkezett.

Végül a vádlott felesége engedte ki a lakásból a sértettet, aki a férfi viselkedése miatt az eljárást érdemben el sem tudta kezdeni.

A terheltet az ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével vádolja, mert fenyegetéseivel akadályozta a családsegítőt hivatalos eljárásában. Vele szemben öt év szabadságvesztés is kiszabható - áll a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség sajtóközleményében.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek