Momentum: változás az elnökségben

Ilyés Márton 42 éves közgazdászt választotta meg a Momentum küldöttgyűlése az elnökségből távozó Körömi Attila helyére.

„Újra teljes a csapat” – közölte Facebook-oldalán a Momentum. Július elején mondott le elnöki tisztségéről Körömi Attila, mert pedagógusként is dolgozott a pártban betöltött szerepe mellett, és a két feladat együtt „sokszor nehézségeket okozott” .

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Ilyés Márton korábban dolgozott a Hírközlési Hatóságnál és a Főpolgármesteri Hivatalnál is, jelenleg pedig a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány kuratóriumi elnöke, a 2018-as országgyűlési választások előtt pedig elnökségi tanácsadó volt.

„Célja az elnökség tagjaként, a Momentum kormányzóképességének erősítése, valamint a párt felkészítése a parlamenti munkára” – olvasható a párt közleményében. A Momentum elnökségét Fekete-Győr András mellett Borbélyné Bárdi Zsuzsanna, Hajnal Miklós, Mándi László, Orosz Anna és Tóth Endre alkotja.

Momentum elnökség
Facebook
Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hírek