A szombati napsütést gyengén felhős vagy derült éjszaka követi, de helyenként kialakulhat rétegfelhőzet, illetve a Dunántúl fölé fátyolfelhőzet is érkezhet. Csapadék nem valószínű. Vasárnap a rétegfelhőzet feloszlik. A fátyol-, illetve gomolyfelhők mellett általában több órára kisüt a nap. Vastagabb felhőzet késő este érkezhet északnyugat felől. Napközben csupán néhol alakulhat ki zápor, egy-egy zivatar, nagyobb eséllyel az északnyugati határvidéken. Késő estétől főleg az Észak-Dunántúlon már több helyen valószínű eső, zápor, zivatar. Eleinte többnyire mérsékelt lesz a légmozgás. Vasárnap sokfelé megélénkül a déli, délkeleti, a Kisalföldön késő estétől megerősödik az északi, északnyugati szél.
Vasárnap hajnalra általában 11 és 18 fok közé hűl le a levegő, de a derült, hidegre érzékeny tájakon 10 foknál is hűvösebb lehet.
A legmagasabb nappali hőmérséklet vasárnap 27 és 32 fok között várható.
Vasárnap késő délutántól az északnyugati határvidéken, Sopron környékén labilizálódik a légkör és esetleg nyugat felől már elérheti a térséget zivataros csapadékgóc. Késő este északnyugat felől hidegfront érkezik. A Kisalföldön, Alpokalján a megerősödő, helyenként viharossá fokozódó szél, illetve az eső, zápor mellett zivatarok is előfordulhatnak. Hétfőre virradó éjszaka a front fokozatosan a középső országrész fölé helyeződik - írja az Országos Meteorológiai Szolgálat.
