A kapuvári rendőrök elfogták az elmenekült embercsempészt

A 19 éves román állampolgárt őrizetbe vették, és embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói.

Amint arról korábban beszámoltunk, a járőrök – a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Székesfehérvári Osztályának információi alapján – augusztus 25-én 7 óra 10 perckor állítottak meg egy román honosságú gépkocsit az M85-ös számú gyorsforgalmi úton, Babót község külterületén. A jármű vezetője a rendőri intézkedés megkezdése előtt, az autóból az út melletti erdőbe menekült. A gépkocsi ellenőrzése során az egyenruhások megállapították, hogy abban tizenhét illegális migráns tartózkodik, akik közül tizenketten szírnek, és öten szomáliai állampolgárnak vallották magukat. A külföldi személyek sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni, ezért őket a rendőrök a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A kapuvári járőrök a délutáni órákban az M85-ös autóút babóti pihenőjében elfogtak egy 19 éves román fiatalembert, akit az illegális migránsokat szállító jármű sofőrjeként azonosítottak. Előállították őt a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra, ahol a nyomozók – őrizetbe vétele mellett – embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek