A konzultáció a 2021 tavaszán kezdeményezett országgyűlési határozati javaslat Fenntartható fejlődés bizottság általi elutasítására adott válasz - írja tájékoztatójában a Nagy Tavak Koalíció . Továbbra sem tudják ugyanis elfogadni, ahogy nagy tavaink a jelenben kezelve vannak, sőt, állapotuk romlásának mostanra szemmel látható jelei vannak.
A Balaton és a Fertő tó körüli beépítési szándék nem apad, szemben a vészesen fogyó Velencei-tó szintjével, ami akár az ökológiai összeomlás veszélyével fenyeget. A tatai Öreg-tó körül ugyan az utóbbi időben viszonylagos csend van, de a védett partszakaszon építendő szálloda tervétől még nem álltak el, ahogy a lakossági vélemények figyelembe vételére sem látszódnak döntéshozói törekvések.
"Mindazonáltal konzultációnkkal szeretnénk felhívni a lakosság, valamint a szakmai és civil szerveződések figyelmét arra, hogy a tavaink, vizes élőhelyeink hosszútávú megóvása nem csak az egyéni felelősségvállaláson múlik, hatékony és következetes elköteleződésre van szükség a politikai elit részéről is. És mivel a tavak állapota, sorsa nemcsak a közvetlenül körülötte élő lakosságot érinti, hanem számos szempontból összekapcsolható az egész országgal (akár a turizmust, a gazdasági tényezőket, vagy a környezetvédelmi, klímára és ökoszisztémára vonatkozó hatásokat tekintve), kiemelten fontosnak tartjuk, hogy az ország egészének meglegyen a lehetősége véleményt formálni az általunk fontosnak tartott kérdésekről, hogy aztán az összegyűjtött véleményeket saját álláspontunkkal együtt újfent a politikai döntéshozóink elé tárjuk" - hangsúlyozzák.A konzultációs kérdések itt elérhetők .
