Összegyűltek az ajánlások az előválasztáson indulóknak a soproni választókerületben is

De nem állnak meg a jelöltek az előírt négyszáznál.

A soproni választókörzetben két ellenzéki politikus indul az előválasztáson.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Dr. Brenner Koloman a Jobbik, a DK, az LMP, a Momentum, a Mindenki Magyarországa Mozgalom, valamint az Új Világ Néppárt támogatását maga mögött tudva gyűjtötte össze az előválasztáson való induláshoz szükséges 400 ajánló aláírást. Mivel nem számháborúzni akar, hanem minél több választót megszólítani, nem áll meg, folytatja az ajánlások gyűjtését a megadott határidőig - tudatta a politikus stábja az enyugattal.

Az előválasztás másik jelöltje, az Párbeszéd Magyarországért és az MSZP jelöltje, Jakál Adrien a közösségi hálón keresztül válaszolt az ajánlásokat firtató kérdésekre:

"Sokan kérdezték, hogyan állunk az ajánlásokkal. Pontos számot nem árulok el, hiszen a célom nem az elért 400 aláírás, hanem, hogy minél több emberhez eljussak. Egy igazán jó csapat támogat, ez pedig elengedhetetlen a sikerhez" - írta.

Az ellenzéki jelölteknek augusztus 15-ig kellett regisztrálniuk, augusztus 23-án indult az ajánlások gyűjtése, ami szeptember 6-ig tart. A képviselőjelölteknek fejenként 400 ajánlást kell összegyűjteniük ahhoz, hogy részt vehessenek szeptember 18. és szeptember 26. között az ellenzéki előválasztáson.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek