Tizennyolcadik alkalommal rendezték meg augusztus 29-én a Liszt Ferenc Kerékpártúrát Harka és a burgenlandi Doborján (Raiding) között. Ugyan immár második éve, hogy nem lehet több száz résztvevőt útnak indítani, a két település mégis fontosnak tartja a hagyományok folytatását - számolt be az eseményről az ORF .
A járvány előtt még évente 6-700-an jelentkeztek a túrára, de voltak évek, amikor ennél is többen. A koronavírus-járvány miatt azonban sem 2020-ban sem 2021-ben nem volt lehetséges a tömegsportrendezvényt megszervezni. A harkaiak részéről egy maroknyi csapat kerekezett át Doborjánba, teljesítve a túra megszokott protokollját. Útközben Sopronnyék (Neckenmarkt) főterén tartottak pihenőt, Doborjánba érkezve pedig Markus Landauer polgármesterrel közösen koszorúzták meg Liszt Ferenc szobrát szülőháza szomszédságában.
Persze a túra hangulata nem hasonlítható a járvány előtt megszokotthoz, a majdnem két évtizedes hagyományt és a településeket összekötő kapcsokat nem akarják veszni hagyni a határ mellett élők, ezért is volt fontos a találkozás Liszt Ferenc szülőházánál.
A Liszt Ferenc Kerékpártúra tradícióját a világhírű komponistára vezetik vissza, aki maga is megtette ezt az utat, bár lovaskocsival – amikor idős korában Sopronból, Harkán keresztül utazva hazalátogatott doborjáni szülőházába. A szervezők bizakodva várják 2022-t, hogy ismét nyeregbe szállhassanak. A következő évre Sopronnyék és Doborján mellé Haracsony (Horitschon) közösségét is szeretnék megnyerni a határon átnyúló kapcsolatok ügyének – utóbbi településen eddig is átgurultak a biciklizők, de aktívan még nem kapcsolódtak be az osztrák-magyar együttműködésbe.
