Tanévkezdés: az iskoláknál ott van az egyenruhás segítség

Közlekedési rendőrök, polgárőrök és a közterületfelügyelők is segítik mától az iskolába igyekvőket Sopronban. Az új tanév első heteiben jelentős forgalomnövekedésre kell számítani a városban és a környékén is.

Nemcsak a gyerekeknek kezdődik el ma az új tanév, a pedagógusoknak és a szüleiknek is, ebből következik, hogy a soproni közlekedés szeptember első napjaiban a szokásosnál is nagyobb türelmet és figyelmet kíván. A korábbi évek tapasztalatainak tükrében az általános iskolák előtt egyenruhások segítik majd a közlekedőket, kiemelten figyelve a gyerekek biztonságára.

Sopron, Kossuth Lajos utca, szeptember elseje, 7 óra 40 perc.
Enyugat.hu
Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

- A rendőrség felkészült - hangsúlyozta Kovács Miklós, a Soproni Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti osztályának vezetője. A rendőr alezredes elmondta, egyeztettek az önkormányzattal és kijelölték azokat a lehetséges gócpontokat, ahol a korábbi évek tapasztalata szerint elkel a segítség, az irányítás.

- Tavaly a Pozsonyi úti körforgalom volt a legproblémásabb, ott ma és az elkövetkezendő napokban rendőr segíti a közlekedőket. A Mély út előtt az elkerülőn a kivitelező határidőre befejezte az aszfaltozást, terelésre a reggeli órákban már nem kell számítani - mondta el Kovács Miklós.

Az iskolák környékének biztonsága érdekében minden nagyobb intézmény előtt lesz segítség. A Gárdonyi-iskolánál polgárőrök lesznek, az átmenetileg a Deák térrel költözött orsolyitás diákokat közterületfelügyelők segítik. A Petőfi-iskolánál a Halász utcában az iskolarendőr biztosítja a gyerekeket, a Deák téren közterületfelügyelő, a Hunyadinál szintén, de ha a helyzet megkívánja, rendőr is besegít. A Fenyő téren szintén hivatásos egyenruhások óvják a rendet.

A zebráknál őrt állnak a polgárőrök.
Enyugat.hu

- Az első napok tapasztalata alapján elképzelhetők átcsoportosítások. Terveink szerint szeptemberben különös figyelemmel leszünk az iskolák környékének közlekedésre, akkor is, ha esetleg reggel nem is látnak bennünket. A lényeg az, hogy mindenki biztonságban érezhesse magát és megóvjuk a szabálytartó többséget azoktól, akik esetleg csak magukra gondolnak mások rovására. Mi felkészültünk, azt reméljük minden közlekedő kellő türelemmel és óvatosággal kezdi a tanévet - zárta az alezredes.

Polgárőr figyeli a forgalmat a Kossuth utcai körforgalomnál. A gyerekeknek segít.
Enyugat.hu
A Hunyadi-iskolába is sokan érkeznek autóval.
Enyugat.hu
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek