Ferenc pápa üzent: az országoknak fel kell mérniük, hány bevándorlót tudnak befogadni

A legaktuálisabb nemzetközi politikai kérdésekről, közeledő budapesti látogatásáról, valamint a nyári műtétjéről is nyilatkozott Ferenc pápa egy rádióinterjúban.

Ferenc pápa hetekkel betegsége és felépülése után először - anyanyelvén, spanyolul - nyilatkozott a vatikáni otthonaként ismert Szent Márta-házban készített beszélgetésen. Hosszú és személyes hangú interjút adott, amit a COPE spanyol rádió szerdán sugárzott.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Az egyházfőt július 4-én műtötték meg a római Gemelli kórházban vastagbélszűkület miatt. A pápa elmondta, hogy jelenleg már teljesen "normális" életet él, és ugyanolyan ritmusban dolgozik, mint korábban. Elárulta, hogy mindent ehet, az utazástól sem tiltották el: minden napja az újságok címeinek olvasásával kezdődik, és televíziót továbbra sincs ideje nézni.

"Soha eszembe nem jutott, hogy lemondjak" - jelentette ki a kórházi kezelése alatt elterjedt hírekre utalva. Megjegyezte, hogy amikor az egyházfő beteg, feltámad a pápaválasztó "konklávé fuvallata vagy hurrikánja".

Ferenc pápa hangsúlyozta, hogy a migránsokat nem elegendő befogadni: "befogadni, védelmezni, felkarolni és integrálni" kell egyszerre. Úgy vélte, "az országoknak nagyon őszintén fel kell mérniük, hány embert tudnak befogadni, és ennek mi a felső határa". Hozzátette, hogy ezzel egy időben nem szabad megfeledkezni az Európában tapasztalt "demográfiai télről" sem, amely Olaszországban néptelenné teszi a városokat.

"Globális és komoly" problémának nevezte a pedopornográfiát, mellyel szemben a kormányok fellépését sürgette. Az eutanáziát engedélyező spanyol jogszabályra utalva elutasította az emberek "selejtezésének" kultúráját.

Az újságíró, Carlos Herrera kérdésére, mely az Orbán Viktorral történő budapesti találkozóra vonatkozott, Ferenc pápa elmondta: szeptember 12-én nem állami látogatást tesz, hanem az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus zárómiséjét mutatja be. Emlékeztetett, hogy Áder János elnökkel a tavalyi csíksomlyói "gyönyörű magyar nyelvű misén" már találkozott.

"Nem előre megírt forgatókönyvvel utazom: amikor valakivel szemben találom magam, szemébe nézek, és a dolgok maguktól alakulnak. Nem szükséges azon gondolkodnom, hogy kinek mit fogok mondani (...) a konkrét helyzeteket szeretem" - mondta Ferenc pápa.

2013-as megválasztására emlékezve elmondta: nem várta, hogy ő lesz a pápa, ezért kisbőrönddel érkezett a Vatikánba. "Úgy gondolom, számos feladatot kell még elvégeznem" - mondta a pápa, aki decemberben tölti be a 85 életévét. Azt mondta, nem akarja, hogy "szupermenként" emlékezzenek rá, hanem olyan "bűnösként, aki igyekezett jót tenni".

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek