Ma dönt a kormány, hogy meghosszabbítja-e a veszélyhelyzetet

Nem a koronavírusos esetszámoktól teszik függővé az esetleges korlátozásokat - mondta a családügyi miniszter.

A veszélyhelyzet meghosszabbításáról a mai ülésén fog döntést hozni a kormány - mondta Novák Katalin az ATV kérdésére az általa vezetett, a közösségi élet újraindításáért felelős operatív törzs ülése utáni sajtótájékoztatón.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A parlament szeptember 20-án, hétfőn ül össze először az őszi ülésszakban. Ennek a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet kapcsán van jelentősége. Az Országgyűlés ugyanis május 18-án 128 igen szavazattal, 58 ellenében, tartózkodás nélkül megszavazta a koronavírus-világjárvány elleni védekezésről szóló törvény módosítását - ennek értelmében a veszélyhelyzet a parlament őszi, első ülésnapját követő 15. napig tart.

Azaz, a veszélyhelyzet, a kormány rendkívüli felhatalmazása október 4-vel véget ér. Kérdés, hogy a kormány a negyedik hullám miatt a meghosszabbítás mellett dönt-e.

Novák Katalin a mai sajtótájékoztatón kérdésekre válaszolva is megerősítette: nem tervezik korlátozások bevezetését, és erről a döntést nem is a napi fertőzésszámokhoz kötik. “A fertőzöttek száma egy információ, az, hogy hányan kerülnek kórházba, hányan kerülnek rossz állapotba, vagy esetlegesen hányan veszítik el az életüket a járvány következtében, az ilyen értelemben fontosabb visszajelzés” - jelentette ki. A miniszter kiemelte a védőoltás jelentőségét, hozzátéve: ha valaki enyhe tünetekkel átesik a fertőzésen, az nem ad okot a szigorításra.

Az iskolakezdéssel kapcsolatban Galgóczy Ágnesnek, Müller Cecília helyettesének a tájékoztatására hivatkozva Novák Katalin azt mondta: a jelenléti oktatás tapasztalatai szerint nem emelkedett az esetszám ebben a korosztályban. Az pedig, hogy más típusú, felső légúti tünetekkel vírusfertőzések jelen vannak a köznevelésben, egy általános jelenség régóta - tette hozzá a miniszter.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hírek