A szülők teszteltették a gyerekeiket: sok fertőzöttet találtak

A kormány viszont azon van, hogy lehetőleg ne kelljen átállni digitális oktatásra.

Járványügyi megfigyelést vezettek be a pilisborosjenői általános iskola 6 osztályában. Máshol is ez lehet a helyzet a PDSZ szerint, ki is derülne, ha tesztelnének.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A kormány azon van, hogy az iskolákban jelenléti oktatás folyjon, lehetőleg ne kelljen átállni a digitális foglalkozásokra. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint ez a hozzáállás  „elfedi a valóságot” , és ezt a pilisborosjenői iskola esetével illusztrálja.

Nagy Erzsébet, a szakszervezet országos választmányának tagja az ATV-nek  nyilatkozva azt mondta, hogy Pilisborosjenőn a szülők maguk teszteltették a gyerekeiket, így derült ki, hogy sok a koronavírus-fertőzött. Nagy Erzsébet szerint jellemző, hogy ezt a szülők és a pedagógusok jelezték a szakszervezetnek, hivatalos információt nem kaptak róla. A PDSZ szerint máshol ugyanez lehet a helyzet, csak nem derül ki, mert nincs tesztelés. 

A pilisborosjenői intézmény vezetője a PDSZ nyilatkozatára reagálva azt közölte, hogy valóban, a szülők tesztelése után hat osztály tanulóit kellett  járványügyi megfigyelés alá vonni, és kérelmet adtak be az oktatási hivatalhoz a digitális tanítás elrendelése érdekében. Az elsősök idő közben már visszatérhettek az iskolába. A többi osztály a jövő hét elejétől folytathatja a tanulást az iskolában, addig online tanulnak.

„Minden iskolakezdés nehéz, idén is számítani lehetett arra, hogy a visszatérő gyerekek megbetegszenek. Nálunk a gyermekorvos minden beteg gyermek gyógyulása után igazolást ír, így egyben látom a létszámot, a visszatérés lehetőségét pedig továbbítom az érintett osztályfőnökök felé. A beteg gyerekek magasabb száma még nem jelent Covid-fertőzést, hiszen minden ősszel náthásak, köhögnek. Ami egyértelmű ilyen helyzetben, ha igazolt covidos személy jelenik meg egy közösségben, nálunk is ez történt. Ilyenkor kontaktkutatásba kell kezdeni, jelezni kell az esetet a Népegészségügy felé, akik határozatot küldenek ki a szülőknek arról, hogy a gyermeküknek meddig kell járványügyi megfigyelés alatt állniuk”  – írta az ATV-nek az esetről Dienes Dóra, a pilisborosjenői intézmény vezetője, amit a mancs idéz.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hírek