Családi nap a Babóti Sportlőtéren

2021.09.25-én szombaton tartotta a Babóti Sportlőtér családi napját. A rendezvény célja: a sportlövészet, mint szabadidős tevékenység és a hazafias nevelés eszközének népszerűsítése, a sportlövészet beilleszthetősége az ifjúság nevelésébe. A rendezvényt a Magyar Falu program támogatta.

A megnyitón beszédében Gyopáros Alpár Babót község országgyűlési képviselője kiemelte: „Fontos a vidéki összetartozás, a közösségek erősítése. A Babóti Sportlőtér létrejötte, ugyan magántőkéből valósult meg, de a Magyar Falu Program civil alapjából sikeresen pályázott 2 millió forintra. A magyar kormány elkötelezett abban, hogy támogassa az ilyen önszerveződő közösségi törekvéseket. Ez a lőtér többek között azért jött létre, hogy ebbe a területbe életet leheljenek, hogy Babót község nevét feltegyék a lövésztérképre, és egész Nyugat Dunántúlról érkezzenek ide ifjú tehetségek. Amíg lesznek ilyen civil szervezetek, akik tenni akarnak azért, hogy az emberek jobban érezzék magukat, sportoljanak, közösségben legyenek, addig mi is mindent megteszünk, hogy támogassuk őket.”

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Molnár János Babót község polgármestere elmondta: „Hatalmas fejlődésen ment keresztül ez a terület. Itt korábban egy mezőgazdasági hulladék lerakó volt, most pedig egy országos szintű lőtér üzemel, amire méltán lehet büszke Babót község. Az önkormányzat a kezdetektől támogatta a kezdeményezést. A mai napra, nagyon színvonalas programmal készültek a szervezők, aminek a helyiek is nagyon örülnek. Itt ma megelevenedik a történelem is a fiatalság is láthatja régen mivel védték az országot.”

Dr. Bencsik Balázs, a Nyugat Magyarországi Lövész Egyesület elnöke hangsúlyozta: „Szeretnénk a környék utánpótláskorú gyerekeit bevonni a lövészsportba, hogy a mostani fiatalság ne a számítógép előtt üljön, hanem tapasztalja meg a lövészsport szépségeit. A kitartást, összpontosítást, versenyszellemet. Célunk, hogy az egyesületekkel közösen együttműködve, tovább színesítsük programokkal a térség sportéletét. Nagyon örülünk, hogy a Babóti Sportlőtér helyet adott ennek a rendezvénynek és bízunk benne, hogy hagyományt teremtünk a mai nappal, és jövőre ugyanitt találkozhatunk.”

Babóti Sportlőtér
Babóti Sportlőtér
Babóti Sportlőtér
Babóti Sportlőtér
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek