Megkapták tartózkodási engedélyüket a hazánkba menekített afgánok

Magyarország csaknem négyszáz afgánt menekített ki nyár végén a tálibok elől.

Az idegenrendészeti főigazgatóság és a Belügyminisztérium bejelentette, hogy megkapták azok az afgánok a tartózkodási engedélyüket, akiket a magyar haderők menekítettek ki Afganisztánból. Azt azonban az igazgatóság sem árulta el, hogy pontosan milyen tartózkodási engedélyt kaptak a menekültek – írja a Népszava .

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A lap úgy tudja, hogy a kimenekítettek egy része egyéb célú ideiglenes tartózkodási engedélyt kapott, amely 90 napra szól, holott ez az engedélyforma öt évre adható, de a menekült státusznál kevesebb lehetőséget nyújt. Arra továbbra sem adtak választ, hogy miért ezt a fajta engedélyt adták az afgánoknak. Mint ahogy arra sincs hivatalos verzió, hogy miért nem menekültügyi eljárást indítottak a hatóságok.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hírek