Kópházánál is szíreket találtak: tizenhatot

Újabb embercsempész-fogás.

A soproni rendőrök egy anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek 2021. október 15-én 5 óra 10 perckor, a 84-es számú főút 114. kilométerszelvényében, Kópháza térségében egy magyar rendszámú tehergépjárművet vezető bolgár férfivel szemben. A jármű átvizsgálásakor az egyenruhások a raktérben elbújva tizenhat – magukat szír állampolgárnak valló – külföldit találtak, akik sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni. A járőrök a járművezetőt és utasait elfogták, majd a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra állítják elő őket.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Az illegálisan Magyarországon tartózkodó utasokat – meghallgatásukat követően – a hatályos magyar jogszabályok értelmében visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A bolgár sofőrrel szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt indítanak eljárást.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek