Vasárnap este jön az előválasztás végeredménye

Kiderül, ki lesz az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje.

Az előválasztás lebonyolítását végző aHang kampányigazgatója, Hajdú Gergő az ATV-nek azt mondta: az Országos Előválasztási Bizottság folyamatosan adja majd ki a számokat, valószínűleg déltől már elkezdődnek a bejelentések. Reményei szerint vasárnap este már bátran lehet következtetni a győztesre – írja a Klubrádió nyomán a 168ora.hu .

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Noha a szavazópontokat szombat este hét órakor zárták be, az online szavazási eljárásban a nyolc órakor még sorban álló szavazópolgárok videós azonosítását még elvégezték az operátorok. Ha minden voks beérkezett, aHang munkatársai meg is kezdik komoly munkájukat, a szavazatok összeszámlálását.

„Az Országos Előválasztási Bizottság folyamatosan fogja kiadni a számokat, valószínűleg déltől már elkezdődnek a bejelentések, megyei, illetve választókerületi szinten folyamatában kommunikálunk, én abban bízom, hogy vasárnap estére lehet már következtetni a győztesre” – mondta Hajdú Gergő. A kampányigazgató azt is hozzátette, hogy szerinte már most látszik, hogy a második fordulóban sokkal több fiatal szavazott, mint az első körben.

Az Előválasztás 2021 Facebook oldalán megírta, hogy a második fordulóban lényegesen nőtt az új szavazók tábora: „Már több, mint 166 ezer olyan szavazó vett részt a második fordulóban, aki az elsőben még nem. Az előválasztás két fordulójában összesen 800 ezer választópolgár élt az előválasztáson a választójogával” – írta az Előválasztás.

Az Előválasztás a posztban azt is megírta, hogy az emberek vasárnap késő este számíthatnak a végeredményre. Ekkor kiderül majd, hogy Dobrev Klára vagy Márki-Zay Péter lesz-e az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje.

Ez a tartalom a szombathelyi központú Nyugat.hu és a soproni központú Enyugat.hu együttműködése nyomán jött létre. Támogasd a független helyi újságírást!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hírek