Magyar rendszámú volt az a sárga Renault furgon, amiben tegnap két menekült holttestét is megtalálták a Cinfalvánál(Siegendorf).
Mint az enyugat.hu is megírta tegnap, két menekült holttestére bukkantak egy mikrobuszban. Mellettük további 26 menekültet is elkaptak a hatóságok. A Burgenlandi Tartományi Rendőr-igazgatóság szóvivője szerint a mikrobuszt a Bundesheer katonái vonták ellenőrzés alá, ekkor derült ki, hogy migránsokat szállít, az embercsempész elmenekült. A rendőrség szerint a két férfi halálát rossz egészségi állapotuk és dehidráltságuk okozta. A többi menekült nem szorult orvosi segítségre, őket vízzel látták el.
A Kurier.at azt írja, a két menekült, az első információk szerint súlyosan kiszáradtak és ez okozta a halálukat. Erőszak nyomait egyelőre nem észleltek rajtuk. Sajtóinformációk szerint a két férfi 25 és 30 év közötti volt.
A járműben utazó összes menekült férfi volt.
A sofőr elmenekült és egyelőre nincs hír arról, hogy megtalálták volna, pedig hatalmas hajtóvadászat indult, amiben a magyar hatóságok is részt vettek. Helikoptereket, drónokat és szolgálati kutyákat is bevetettek, miután minden határátlépőt is átvizsgáltak tegnap. Az ingázók órákig álltak a sorban hazafelé.
Sopronkőhidán és Tómalom környékén élő olvasóink jelezték, látták és hallották a levegőben köröző hőkamerás drónokat, ahogy a környéket pásztázzák.
Az ORF.hu szerint a furgon utasai szíriaiak és kurdok voltak, azt egyelőre nem lehet tudni, milyen nemzetiségűek voltak az elhunytak.
A két fiatalember halála önmagában is megrázó, de újra felidézi azt a borzalmat is, amikor Parndorfnál 71 menekült holtteste került elő egy kamionból 2015-ben. Gyerekek, nők, egész családok fulladtak meg magyar területen a lezárt kocsiban. A három fő gyanúsítottat azóta életfogytiglanra ítélték Magyarországon.
