Hivatalosan is átadták az utasforgalomnak a felújított állomásépületet Kapuváron. Az épület kívül-belül megújult: megtörtént a külső szigetelés és festés, térkövezés, új burkolatot kapott a váróterem, új vizesblokk várja az utasokat. Jelentős változás továbbá, hogy az állomás mellett teljesen új parkoló készült, amely az eddigi 50 helyett 67 gépjármű számára biztosít parkolási lehetőséget. A munkálatok során megoldották a terület vízelvezetését, emellett új buszmegállót is létesítettek.
A GYSEV Zrt. tavaly kezdte el az állmás teljes felújítását. Megújult, intelligens váróterem füstérzékelővel és kamera rendszerrel, új vizesblokk, burkolatok, homlokzati szigetelés és festés várja mostantól a Kapuvárra érkező, vagy innen induló utasokat. Szintén megújult az állomásépület melletti áruraktár homlokzata, az épület előtt található korábbi széntárolót pedig elbontották. Új csatorna és lefolyó rendszert építettek be, valamint a peron felöli előtető is megújult.
A korábbi, mintegy 50 férőhelyes parkoló helyén teljesen új létesítmény készült: az új parkoló aszfaltozott felületen 67 autó számára biztosít parkolási lehetőséget 2 helyet a mozgáskorlátozottak részére alakítottak ki. A közlekedési utak egyirányúsítása után egyszerűbb és biztonságosabb lett a parkoló használata.
Szintén fontos eleme a fejlesztésnek az új buszmegálló létesítése, amely egyidejűleg 2 busz beállására alkalmas, a gyalogosok pedig térköves járdán közlekedhetnek a kapuvári állomásnál. A burkolt felületek felújításával együtt a terület csapadékvíz-elvezető rendszerét is kiépítették.
Az állomásépület felújítási munkálatainak jelentős részét a GYSEV Zrt. saját munkatársai végezték el, a parkolót külsős vállalkozó készítette.
„Magyarország vasútbarát kormánya 2010 óta jelentős erőforrásokat mozgósítva javítja a tiszta és energiahatékony közlekedési mód versenyképességét. A kötött pályás kínálat minőségét az infrastruktúra és járműállomány állapota mellett alapvetően befolyásolja az állomásoké is. A GYSEV a vasút jeles hagyományaihoz méltó módon viseli gondját a rábízott vonalaknak. Az összesen 112 millió forintból megvalósított fejlesztések komfortosabban használhatóvá és szerethetőbbé tették a naponta 46 személyvonatot fogadó kapuvári állomást” – mondta az átadási ünnepségen Mosóczi László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára.
