1956 máig ható példája annak, hogy a nemzet fel tudott emelkedni és együtt ki tudta vívni a szabadságát - hacsak néhány napra is. A Soproni Egyetem kertjében, az '56-os emlékműnél koszorúkkal, zenével és mécsesekkel is emlékeztek, megidézve azoknak a fiataloknak az alakját, akiknek a nehéz időkben embertpróbáló döntéseket kellett hozniuk. A botanikus kert öreg fái alatt Bende Attila szavalta Illyés Gyula versét, majd Révész József és Révészné Pálfi Krisztina művésztanárok muzsikájukkal tették ünnepibbé a megemlékezést.
- Elgondolkodtam, milyen lehetett 1956-ban egyetemistának lenni Sopronban. Azok a fiatalok a két világháború között születtek, az alsóbb osztályokat járták, amikor az ország úgymond felszabadult. A félelemmel terhes ötvenes évek elején voltak középiskolások, s miután Sopronba jöttek mérnökhallgatónak, kitört a forradalom - kezdte beszédét az ünnepség szónoka, dr. Lakatos Ferenc professzor. A kutatási és külügyi rektorhelyettes a jelen egyetemistáit és hallgatóságát is kérte, képzeljék bele magukat az akkori ifjak életébe. Épp csak felnőtté váltak, s máris egész életükre kiható súlyos és felelősségteljes döntéseket kellett hozniuk. A forradalmi napok helytállása után egy részük elhagyta az országot, az ismeretlenbe indult. De nem volt könnyű annak sem, aki maradt...
- Ma már emlékezhetünk 1956 eseményeire. Ma már tudjuk, milyen ára van a szabadságnak. Ezért is fontos nekünk - emelte ki Lakatos Ferenc.
A megemlékezők Soltra E. Tamás szobrászművésznek az elnyomást, a küzdelmet és a reményt egyszerre megjelenítő, megrendendítő alkotása elé helyezték koszorúikat és mécseseiket. Emlékeztek az áldozatokra, a túlélőkre, a szabadságra és annak árára...
