A rendőrök október 26-án 23 óra 50 perckor egy cseh honosságú kistehergépkocsit ellenőriztek az autópályán. A járőrök megállapították, hogy a járművet egy cseh férfi vezette, és a raktérben harminckilenc – magukat szír állampolgárnak valló – külföldi volt összezsúfolódva, akik sem személyazonosságukat, sem pedig magyarországi jogszerű tartózkodásukat nem tudták igazolni.
A 29 éves sofőrt a rendőrök azutasokkal együtt a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányságra előállították.
A menekülteket meghallgatásukat követően a hatályos magyar jogszabályok értelmében az egyenruhások visszakísérik az ideiglenes biztonsági határzárhoz. A gépkocsi vezetőjével szemben a nyomozók embercsempészés bűntett elkövetésének gyanúja miatt eljárást indítanak.
Az embercsempészés bűntett alapesetben egy évtől öt évig, minősített esetben akár öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő - figyelmeztet a rendőrség.
