Gyerekrabló a gyerek ellen

A Győri Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt indítványozta egy tizenöt éves fiú letartóztatását.

A Győri Járási Ügyészség felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt indítványozta egy tizenöt éves fiú letartóztatását, aki múlt pénteken Győrben, az utcán, késsel fenyegetve, bántalmazással próbálta megszerezni egy kiskorú fiú hangszóróját.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

A megalapozott gyanú szerint a tizenöt éves elkövető és tizennégy éves társa egy győri buszmegállóban figyelt fel a szintén fiatalkorú sértettre, akinél egy olyan 60.000 forint értékű hangszóró volt, amely felkeltette az érdeklődésüket. A sértettet ezért követni kezdték, vele egy helyi járatú buszon utaztak, majd a sértettet a leszállása után is követték. A fiút utolérve az idősebb elkövető a hangszórót követelve közölte a sértettel, hogy ha a hangszórót nem adja át, akkor megveri, megszúrja őt. Ennek megerősítéseként elővett egy bicskát, azt kinyitotta és marokra fogta. Ekkor a sértett elfutott.

Mikor az idősebb fiú a sértettet utolérte, őt többször ököllel megütötte, nyakát a könyökhajlatába fogta. A bántalmazással akkor hagyott fel, mikor a telefonja kiesett a zsebéből és lehajolt azt felvenni. A sértett újra futni kezdett, az elkövető ismét utolérte őt és kirúgta a kezéből a hangszórót. A további tettlegességet egy oda lépő felnőtt férfi akadályozta meg. Ekkor a bántalmazó elkövető a sértett zsebéből kiesett 6.500 forint értékű fülhallgatót zsebre téve társával együtt elhagyta a helyszínt.

Az ügyészség a személyi szabadságot korlátozó legsúlyosabb kényszerintézkedés alkalmazását a késsel való fenyegetést és tettlegességet is megvalósító elkövetővel szemben a bizonyítás meghiúsításának veszélye és a bűnismétlés megakadályozása érdekében indítványozta. A letartóztatás tárgyában a Győri Járásbíróság fog döntést hozni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek