Kerékpárút-fejlesztések a Soproni járásban

Tavaly több helyen is avattak új kerékpáros infrastruktúrák a Soproni járásban, a fejlesztések pedig idén is gőzerővel folynak.

A biztonságos kerékpáros közlekedést, a turizmust és a térségbeli kapcsolatok megkönnyítését is segítik azok a fejlesztések, melyek a Soproni járás kerékpáros infrastruktúráját érintették. 2019-ben több ilyen fejlesztés is megvalósult, a sor pedig idén is folytatódik.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Tavaly Sopronszécsényt és Pereszteget kötötték össze kerékpársávval, néhol kerékpáros nyomokkal, illetve egy szakaszon osztatlan gyalog- és kerékpárúttal, ennek a fejlesztésnek köszönhetően pedig egy új Ikva híd is épült. A Pereszteget Nagycenkkel összekötő, úgynevezett Vízállói út pedig aszfaltburkolatot kapott, így a kerékpárosok biztonságosan közlekedhetnek a két település között is, sőt, ezzel Pereszteg is bekapcsolódott a Fertő tó körüli kerékpárút-hálózatba. A projekt összköltsége mintegy 300 millió forint volt.

Nyitott kerékpársáv Peresztegen
Keszei László
Aszfaltburkolat a Vízállói úton
Keszei László

Szintén kerékpáros fejlesztés valósult meg Fertőd és Fertőendréd között, ahol egy vadonatúj kerékpárutat avattak tavaly. A Településfejlesztési Operatív Program keretében megvalósuló projekt során folytatták az eddig a süttöri templomnál végződő kerékpárutat, egy szakaszon osztatlan gyalog- és kerékpárútként, a település határától viszont független kerékpárút épült. Fertőd belterületén pedig egy szakaszon közvilágítást is kapott az új infrastruktúra. A mintegy 83 millió forintból megvalósult projekt Fertőendrédet is beköti a Fertő tó körüli kerékpárút-hálózatba, valamint kapcsolatot biztosít az Eurovelo 13 nemzetközi kerékpáros útvonallal is.

Kerékpárút Fertőd és Fertőendréd között
Keszei László
Osztatlan gyalog- és kerékpárút Fertődön
Keszei László

Kópházán a Kiskópházát a település központjával összekötő kerékpárút újult meg, mely pár év alatt valamelyest leromlott. A rendbetétel költsége 20 millió forint volt. Petőházán pedig a vasútállomást és a 85-ös főutat összekötő út kapott vadonatúj útburkolatot, ahonnan a kerékpársáv sem maradhatott le, valamint Fertőendréd felé kerékpáros nyomokat is felfestettek.

Megújult kerékpárút Kópházán
Keszei László
Nyitott kerékpársáv Petőházán
Keszei László

Ami pedig jelenleg történik: zajlik a Sopront Fertőrákossal összekötő kerékpárút rekonstrukciója. A nagyjából 20 éve átadott infrastruktúra elhasználódott, tervszerű volt már a megújítása. Ehhez kapcsolódóan Fertőrákoson a Patak sor is új burkolatot kap. A Soproni járásban szintén megújul Fertőújlakon a Fő utca útburkolata, valamint 6 év után végre méltó körülmények között kerékpározhatnak azok is, akik Fertőd és Pomogy között közlekednének, ezen az útvonalon ugyanis a kerékpárút nagy szakasza szörnyű állapotú volt eddig.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek