Sajtódíjat nyert Bayer Zsolt

A Magyar Nemzet publicistája, Bayer Zsolt vehette át az ez évi, a Médianéző Központ által alapított "Jótollú magyar újságíró díjat", írja az origo.

Boros Bánk Levente, a központ igazgatója a díjátadón mondott méltatásában közölte: Bayer Zsolt háborús időben és sorsdöntő választási évben veheti át a díjat, amikor stabil viszonyítási pontokra és az értékekért kiálló frontharcosokra van szükség. Bayer Zsolt olyan újságíró, aki akkor szólal meg, amikor kell, és oda címezi szavait, ahova kell.

Valódi hírek Sopronból és környékéről! Légy az enyugat.hu támogatója!
Támogatom

Bayer Zsolt a díjat megköszönve a többi között arról beszélt, hogy kollégáktól díjat kapni, a világ legjobb érzése. Szólt arról is, hogy az újságírás, azon belül pedig a publicisztika eleve értékválasztás kérdése. Egyúttal a független-objektív újságírást a legnagyobb hazugságnak nevezte, amit szerinte a nemzeti oldallal szemben állók csak azért találtak ki, hogy leplezzék, kiknek a szolgálatába állnak.

Kölcsey Ferenc szavait is idézve a publicista kijelentette, újságot írni is csak Magyarországért érdemes, majd kiemelte, ha az identitás elvész, akkor minden elvész. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója felidézte, a díjat azért alapították, hogy a minőségi és szabad, nemzeti-konzervatív sajtó kiemelkedő teljesítményeit elismerjék.

A díjat egyébként tavaly Huth Gergely, a PestiSrácok.hu főszerkesztője, valamint Villányi Károly, a Mediaworks hírcentrumának főszerkesztője kapta.

( origo )

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? A szerkesztőségünkkel szeretne közölni valamit? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: [email protected]

Kérjük válasszon:

Hozzásszólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek